A Szoftver ABC a Pannon Support Rendszerház szoftver értékesítési üzletága

A Szoftver ABC közel 30 éves történelme egyfajta lenyomata a számítástechnika (informatika) változásának. A kezdetekben a Jászai Mari téri boltunkban értékesítettünk dobozos szoftvereket, könyveket és egyéb kiegészítőket (egereket, floppy lemezeket és tároló dobozokat). A Szoftver ABC egyike volt az első Kiemelt Microsoft Partnereknek – Bill Gates személyesen adta át a legdinamikusabban fejlődő partnernek járó díjat 1995-ben – és egyéb nagy szoftverházak partnereinek (Adobe, Borland, Corel, Lotus, Symantec, Novell, QuarkXPress), illetve a hazai piac talán legnagyobb egyedi „külföldi” szoftver kínálatával szolgáltuk ki végfelhasználó és viszonteladó Partnereinket.

A vásárlói szokások változásával a bolti szoftver értékesítés is háttérbe szorult, hiszen például dobozos szoftverek jóformán nem is léteznek már, helyüket elektronikus licencek, előfizetések vették át. Minket továbbra is keresnek régi és új Partnereink, mert a beszerzés sokszor körülményes – bankkártyás fizetés, számlázási nehézségek illetve a szoftver felhasználói előírások összetettsége miatt.

Felismerve a hozzáadott érték szolgáltatás szükségét 2013-ban a Szoftver ABC csatlakozott a Pannon Support Rendszerházhoz, és annak szoftver üzletágaként folytatja a tevékenységét. Már nem csupán hagyományos értelemben szoftver licenceket értékesít, hanem azt kiegészítve telepítési, bevezetési, üzemeltetési szolgáltatásokkal, akár komplett megoldásokat nyújt a felhasználás teljes életciklusára.

Több évtizedes piaci jelenlétünk tükrözhet,

egyfajta állandóságot, megbízhatóságot, szorgalmat. Mi azonban a többéves partneri kapcsolatainkra vagyunk legbüszkébbek, hogy folyamatosan tudunk megújulni és technológiailag is fejlődni, ami fontos jellemzője egy Informatikai cégnek.

Mi hiszünk abban,

hogy nem csak termékeket értékesítünk, hanem valódi támogatást nyújtunk Partnereinknek, hogy elsősorban az alaptevékenységükre koncentrálhassanak.

Az ügyfeleink körét olyan, jellemzően vállalati ügyfelek alkotják, melyek mérete és informatikai környezete változatos, ebből adódóan az igénybe vett szolgáltatás is változó, melyet kellő rugalmassággal igyekszünk kielégíteni.

Érdemes a Pannon Support Rendszerház cégcsoportot választani,

mert szoftverlicencet vásárló Partnereinknek cégünk „hagyományos” értékeit kínáljuk – a jelentős tapasztalatot a vállalati rendszerek értékesítése, kivitelezése és üzemeltetése területén.

Minden projektet a legnagyobb szakértelemmel és gondossággal kezelünk. Bízunk benne, hogy Önök is felismerik szakmai tudásunkat és hosszú távú, kölcsönös bizalmi alapokra fektetett kapcsolatot alakíthatunk ki.

Közvetlen gyártói kapcsolatok

A célkitűzésünk, hogy Partnerei számára magas színvonalú megoldásokat nyújtsunk. Ennek egyik fontos eleme a gyártói partner programokban való részétel, mely révén első kézből jutunk technikai információkhoz, folyamatos oktatási és képzési programokban veszünk részt, ezáltal a leghatékonyabb megoldást kínálhatjuk. Részt veszünk a Végfelhasználóknak szóló gyártói akciókban, illetve elérjük az egyedi Végfelhasználó specifikus kedvezményeket akár hazai, akár nemzetközi szerződéseken keresztül.

Nagyon fontosnak tartjuk a Microsofttal való kapcsolatunkat, mivel megoldásainkat alapvetően ezen gyártó technológiára építjük.

A Microsoft Kiemelt Partnerek a Microsoft által közvetlenül is támogatott megoldásszállító partnerei. Cégünk több éve tagja a programnak, melynek összetett, szigorú feltételrendszere van – rendelkezünk a Microsoft által meghatározott feltételekkel (MCSE, MCP, MSS – Microsoft rendszermérnök alkalmazottak, szakmai referenciák), amely alkalmassá teszik cégünket magasabb technikai szintű, Microsoft alapú megoldások komplett kialakítására.

További gyártók, szoftverházak akiknek a termékeire kiemelt figyelmet fordítunk:

Adobe, Symantec, Veritas, Abbyy, Autodesk (AutoCAD), Computer Associates, Corel, Eset (Nod32), GoldFax, McAfee, Novell, WinZip…

Fontos megemlíteni a többéves egyedi szoftver értékesítési tapasztalatunkat. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk a külföldi szoftver beszerzések területén.

Értékhozzáadott, megoldás szemléletű kereskedelem,

a beszerzendő eszközök teljes életciklusában támogatást nyújtunk – igényfelmérés (pl. sw licencelési tanácsadás), műszaki paraméterezés, beszerzés, finanszírozás (alternatív pénzügyi konstrukciók), szállítás és beüzemelés, üzemeltetés (akár garancia időn túl is) – garanciahosszabbítás, szervizelés.

Elsősorban üzleti felhasználásra készült (akár igény szerint konfigurálható egyedi összeállítású termékek) eszközök értékesítésével foglalkozunk.

Az általunk kínált szolgáltatások:

Tanácsadás

Informatikai rendszerek tervezése és migrációs projektek megvalósítása (bevizsgálás, konzultáció, projekttervezés, szoftver jogtisztasági tanácsadás, licencelési konzultáció és tervezés, bemutatók, DEMO program).

Rendszerintegráció

Informatikai rendszerek működéséhez szükséges alap infrastruktúra kialakítása (hálózatépítéstől a szerver és munkaállomások telepítéséig). Rendszertervezés, megvalósítás. Rendszerfelügyeleti megoldások kialakítása. Tartalommentés és biztonságos tárolás, üzletfolytonossági tervezés, kivitelezés. Vírusvédelem, tűzfalak, virtuális magánhálózatok (VPN) kialakítása.

Informatikai rendszerek támogatása

Az informatikai rendszerek megtervezését és kiépítését követően a rendszer gazdaságos üzemeltetése és a megfelelő szintű rendelkezésre állás biztosítása fontos kérdés, mely sok esetben „belső erőforrásból” nem megoldható. Partnereinknek az igényeiknek megfelelően összeállított szolgáltatási csomagokat kínálunk, melynek sarokkövei a következők:

  • Rendszerfelügyelet,
  • Rendszertámogatás,
  • Karbantartás,
  • Rendszergazdai tevékenység
  • Rendszermérnöki tevékenység